Levelezőtársam, Ahmaas Bin Faajsal könyörögve írta a napokba, hogy repüljek át Kampalából Khartoumba a hazafelé tartó úton. Kifejtette a nézeteit, hogy a Dél-Szudánban élő dinka törzsek embert esznek, és ha még a Koránt is ismered, olvasol arabul, pár szót beszélsz arabul, és az öltözeted keleties akkor aztán egyenesen füstölt sonkát készítenek belőled, valamelyik Dél Szudáni faluban. Vagyis a jelenlegi tényállást ecsetelte: a LRA (az Úr Hadserege) úton útfélén szakállas egyénekre vadászik, minden "fehérseggűt" elrabolnak, rendes háború dúl a dél-szudáni-ugandai határon, tele krokodillal a folyó ahova bedobják az idegent, jönnek a dinka varázslók és a Nagy Bau Bauval "jesztegetik" a népet, aki nem ijed meg azt helyben felkoncolják, legjobb esetben hagynak időt az imádságaira.Megmosolyogtam és a válaszom az volt: kedves testvérem, ha Allah, Isten és a helyi bálványok velem lesznek akkor a Gulu-Khartoum útszakasz sem lehet veszélyesebb mint mondjuk a Herat-Kandahar-Kabul útszakasz volt a tavaly.Elmeséltem neki, hogy repülni sajnos nem tudok, és városunk központi parkjából már elmentek a csókák, úgyhogy még esélyem sincs repülési órákat venni a csókáktól és a varjaktól.Megnyugtattam aggódó pajtásom, hogy a hazafelé vezető úton már olyan sovány leszek, hogy a dinkák fognak felhizlalni, nehogy a passzát szél elfújjon. Ahmaad nem tágított, és finoman szólva idegesen ecsetelte az esélyeimet Uganda határától egészen Khartoumig. Vagyis 1-5%. Hurrá. Legalább tudom előre, hogy nem lehetetlen. Mert ha már van egy-két százalék esély akkor azt a fehér európai ember végig is csinálja, vagy legalább megpróbálja végigcsinálni. Isten segedelmével, Insallah csak eljutok Khartoumba, a levelezőtársam imáival vagy anélkül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése